Felkészült, ügyfélközpontú csapat áll az Ön ügye mögött a részletekre és az ügyfelek érdekeire fordított nagy figyelemmel.
Ügyvéd · Irodavezető
Dr. Zalavári Viktória
Dr. Zalavári Viktória ügyvéd vagyok, a Győri Ügyvédi Kamara tagja. A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának nappali jogász szakán végeztem 2014-ben, majd az ügyvédjelölti időszakot és a jogi szakvizsgát követően 2019 októberében kezdtem meg önálló ügyvédi praxisomat.
Diplomámat 2025-ben szereztem a Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. A jogi szakterületek közül a polgári jogon belül elsősorban a kötelmi jog és családjog területein rendelkezem kiemelt tapasztalattal, valamint büntetőeljárásokban nyújtok jogi képviseletet védőként. Aktívan működök közre peres és nem peres ügyek vitelében, előkészítésben, valamint szerződések és beadványok kidolgozásában. Munkám során kiemelt figyelmet fordítok a részletekre és az ügyfelek érdekeinek hatékony érvényesítésére. Angol nyelven tárgyalóképes vagyok.
Dolgozzunk együtt
Egyeztessen időpontot személyes vagy online konzultációra — minden ügyben személyre szabott jogi stratégiával segítünk.